pseudofaktum

messzire nyúlok vissza
egészen beleimbe hogy
megérezzem újra azt a
fényes üstököst melyből
való vagyok: erről írok
most, hogy tudjam, nem
csak bárgyú kép az, mit
üldözök

írtam a hegyekről, az
ívről mely a hegyektől
az eget elválasztja -
abban olvadok fel mert
az ív törékeny csíkja
nem kérlel vagy marasztal:
elválaszt. fentet és lentet
szétszakítja vagy össze-
tapasztja. ragasztója a
hajnal, mely az éjszaka
után frissen köt rá a tájra

írtam rólad, mert alkotóm
te vagy (inkább nevezlek
téged mint önmagam) és
mint anyám, te is táplálni
akarsz: az írással e szép
táplálást magamtól időről
időre ellököm. e gesztus
úgy kell nekem, mint maga
az önzetlen tetted: a kettő
találkozásán (mint hegyek
íve) lefekszem és énekelek

írtam törékeny sorokat
toronyként egymás alá
egy
egy
szó
alkot és épül, súlya alatt
roskadozik a versszak fara

kettősség határa mentén
élek. e kettő te vagy meg
az a kékes ív. és írni, élni
egyszerre nem megy: két
óra számolja mennyi még
a takk, meddig hajtanak
tejestálba vesző szavak

mint puha piskóta foszlós
húsa, omladozik bennem a
kedv: feldagad, behorpad.
akar és tilt, párharcra
sarkall és átölel.