tanulni kell a fákat igen
megtanulni amennyire mozdulatlanok
bár a szívük beleroppan
ahogy egymást nézik eredménytelenül
ahogy egymást megérzik szerelemmel
kérgükbe feszült a bánat
és csak állnak felszegett fejjel
megkérdőjelezhetetlenül

járom mellettük a földet
taposom pár évnyi súllyal
lemosom magamról mellettük
komikumát akármennyi fájdalomnak
bár a szívem beledöglik
és mindenem szétszakad

látlak leszegett fejjel is
hát miért ne emelném fel
fáj hiányod felszegett fejjel is
miért ne emelhetném fel
ha akarom örökre enyém marad
lombkoronámig felfájduló emléked
tárulkozó szerelmed elkérgesült anyaga

mozdíthatatlanságom
egykor sajnálattá válik benned
egykor talán megértéssé lényegül
gyökereim abba a földbe túrnak
amin állva megfogadtuk
a soha el nem válást