a csend a vásott városba hull
úgy nevet a villamoson
mint valami eszelős bolond
a villamos halott bogár
- mondja, a villamos
partra vetett ponty
éjjelente megfagy a szám
úgyse használom se
most se később
néma gubó vagyok
menekülő ebben a kurva
téli recsegő gyászban
lépteimben kutatlak

hol vagy és mit csinálsz

testvéremmé tesz
létezéstelenséged
engem senki se lát
rólam senki se tud
én a holdé vagyok
felöltöztet magányba
árnyékba csendbe
mámorba zúgó
bort itat velem

végzetemre tör

más módja nincs mint
meggyilkolni
gyilkolva nyúlik el a
bőröm mentén
a seb felszínén
a fájmatracon
fennakad pár ájult
gondolat ami a
hidegnek sem kell
 

ami elől nem futhatsz
az legyen várad
ha engem edzetté tesz
téged csak tartson meg
cserébe annak aki az
egyetlen menedék vagy
ebben a fázós fejben

lennék gondolatod üres
pillanatban egy
önző előfordulás
agyad felvillanása

lennék bölcs színes kabátod
lámpád bodzabokrod
harapásod lábnyomod
szívdobogásod
lélegzeted

lennék tered vagy
lennék idő miben
megmaradhatunk
mi ketten annak
minek isten vágya
megteremtett

lennék bármi ami
lelked padlóján
áll bármi ami
megmenekült
felejtésedtől

várj rám míg madarak
sem várnak már reményre
várj meg engem a
legnagyobb bölcsek
várakozásával

majd megyek hozzád
lányom testvérem anyám
fiatalságom
hozzádbújok amíg újra szétszakít
ez a pesti halál