ti szerelmet indukálók, elvesztek mind
süketen vakon megolvadt belsőtök utolsót ráng
mint mikor meglátást színleltetek
vagy megismerést
vagy amikor közétek álltam - most úgy öklendezem fel
a meggymagokat mit mikor elültettem a fát:
frissülő sebed eloldoz gonddal
támadlak támogatlak
előbb-utóbb gyilkolás lesz a vége
azóta viselem a halál dohszagát
lemoshatatlan merényleted nyomait
félek mint féreg a fénytől felemlegetni
újból és újból és újból se bátorságom
se akaratom nincsen
