pseudofaktum

a lány a hegy gyomrába vezette
legéhesebb titkai közé
s ott magára hagyta bár
vak szemei sokáig látták még
s akkor a hintázó sötétségben
nagy csendből támadt fel hangja
mint tépázott szilaj szél:

"Mint részeg szerető, kergetlek hetedhét-országom
minden kapujában. Arra megyek, merről ezer
titkodat érzem, s merről jövök: végtelen mező.
Lüktető, csillagporos éjjeleken magamhoz
ölelem tiszta tested, hittel, akár élő nap tüzére
ráforrt tested, valós, lélegző tested. S lábaid forró
katlanjába bújok, ahol méhed biztot adó burka ölel,
s megsúgom egyetlen titkomat, hogy én egy velejéig
romlott ember vagyok. És ha felreped a hajnal
és kiomló vére pirosra festi arcomat: sokáig
fekszem lélekben kiélvezetten és fekete vággyal
fürösztve.

Szerelem? Széttárt kapuim udvarában dörömböl
szívem. Minden vágyam újra csecsemő és árnyék,
megszületni vágyom tebenned és elporladni,
elolvadni, megszűnni egészen. Fenevaddá tettél,
kábult és tudattalan létezéssé. Minden mozdulatod
szenvedés, minden szavad ősrobbanás.

Tested millió testben éli bennem vad életét.
Ezrek arcába nézel, hogy tündöklő fényük fehér
ruhát szabjon terád. S én csak ülök bomolt
térben, tett nélkül, s arcomon örvénylenek viharaim."