pseudofaktum

múltkor például a koszos, poros Egyiptom szívében jártam
lepukkant épületek között, minden falhoz létra volt támasztva
és én felmásztam rajtuk, a házak teteje között ugrálni lehetett
voltak, akik ezt direkt használták vagy más lehetőség nem lévén
kényszerültek erre, én is így tettem és ordibáltam, SEGÍTSÉG,
SEGÍTSÉG, EZEK KÉNYSZEREK, NEM ÉN VAGYOK MÖGÖTTÜK
bár már magam sem tudtam, mi mögött vagyok valójában én
mert volt idő, amikor direkt ezt szerettem, vagyis ezzel definiáltam
magam: én az épületek között ugrálok, fegyverrel a kezemben
és igenis élveztem, hazugság lenne tagadni, befogadva voltam
nem volt testem, a hatalmas, burjánzó testem a földön maradt
és néha visszatérek csukott szemeim mögött a véres poros utcákra
és szégyellem magam érte, de nem tudom már biztosan, hogy nem
voltam boldog akkor, bár ezt mondják nekem, nem voltál te boldog
aztán amikor elmentem az ablak elől, és tükörbe néztem, úgy
éreztem, folyós a húsom és egyszer elhagy majd engem csendesen
beletéptem és próbáltam leszedni magamról, cibáltam és szinte
engedett: olyankor megijedtem és helyére illesztettem. ennyi
emlékem van a folyón túlról