pseudofaktum

délután
villamoson rekedt mosdatlan álmok
között ragadós ülésen remélek
magamnak betöltendő résekkel
üres világot
szebb jövő meg ilyesmi

néha a sóhajok belőlünk
kiszakadnak
és végigsöpörnek
néhány utcát

felverve a csendet
visszaverődnek a
szívfalról

ezeken a szétdobált szeleken
valaki majd megáll és ránk emlékezik
egyszer talán

(egymást átölelik vágyaink
húsunkba légyként petézik
a remény)